Nemzeti Ifjúsági Információs és Dokumentációs Adattár
ELÉRHETŐSÉGEK
A NIIDA koordinációs feladatait Vincze József látja el, kérdéseivel/kéréseivel az alábbi elérhetőségeken veheti fel vele a kapcsolatot: vincze.jozsef@mobilitas.hu

Az egyes almenük koordinálási feladatait a Mobilitás kollégái (illetve az adott szakterületen dolgozó partnerek) végzik.
BELÉPÉS
Felhasználónév:
Jelszó:   [REGISZTRÁCIÓ]
SKIP címmel új, fiataloknak szóló online magazint indított a Diákhitel

Emberek, karrierek, kultúra, sport, utazás, környezetvédelem, pénzügyek - észrevétlenül szövik át életünket. A július 11-től induló SKIP magazin célja megmutatni, hogy a felsorolt témákhoz kapcsolódó közhelyeken túl is van mondanivaló, értékes szöveges, hangi és képi tartalom.
A lap két állandó riportot tartalmaz: a Profil, egy ismert ember életét szakmáján keresztül mutatja be, a Mesterségem címere rovatban pedig különböző foglalkozások kulisszatitkaiba kaphat az olvasó betekintést. Nem titkolt szándéka a lapnak néhány edukációs tartalom eljuttatása a fiatalokhoz, így a Vészkijárat című rovat a célközönségre leselkedő veszélyeket veszi számba, a Tanulópénz a pénzügyi kultúra fejlesztését szolgáló információkat foglal magában, a Lábnyom pedig a mára megkerülhetetlenné vált környezetvédelmi témákat dolgozza fel.
A magazin jó néhány ötletet sorakoztat fel az aktív időtöltéshez is: egyetemi városokat mutat be diák szemmel, valamint az egyetemi sportlehetőségeken is végigvezeti az érdeklődőket. Természetesen a divat, a dizájn sem maradt ki a magazinból, hiszen kultúránknak ugyanúgy részei, mint a filmek, a zene vagy a színház. Az előbbi részeként fiatal divattervezők ruháit tesztelik egyetemi környezetben, utóbbi pedig a rovat címéhez hűen olyan zenéket, könyveket, filmeket ajánl, melyek mértékadók lehetnek, ha kortárs kultúráról beszélünk.
A SKIP havonta megjelenő online magazin külső szerkesztőséggel készül, alapítója és kiadója a Diákhitel Központ.
A magazin Hírek rovatát az EduPress állította össze.
Forrás: http://www.edupress.hu/hirek/index.php?pid=egycikk&HirID=27416&hirlevel=1

nyomtatási nézet | utolsó módosítás: 2012. 07. 12.
Impresszum