Több mint százezren jelentkeztek a kisebbségi választói jegyzékbe
Egy héttel a határidő lejárta előtt több mint 100 ezren jelezték a lakóhelyük szerinti jegyzőnél, hogy részt kívánnak venni a települési kisebbségi önkormányzati képviselők októberi választásán.
Négy országban kétmillió euró a roma gyerekek fejlesztésére
Romák oktatásának fejlesztését megcélzó program indult négy országban a Roma Oktatási Alap koordinálásával - mondta a 22 hónapon át tartó projekt elképzeléseit ismertető június 30-i budapesti tájékoztatón Toby Linden, a szervezet igazgatója.
Süteményt osztottak a hajléktalanok
A „RÉS” Alapítvány 15. születésnapja alkalmából a szervezet Női Éjjeli Menedékhelyének lakói valamint a balassagyarmati Vöröskereszt szállóján élő hajléktalanok önkéntes munka keretében sütöttek süteményeket, és osztották szét a budapesti járókelők között. A Kurt Lewin Alapítvány „100 legszegényebb” programjához is kapcsolódó akció bizonyította, hogy a társadalom legnehezebb helyzetében lévő csoportjai is képesek tenni valamit környezetükért. Ehhez azonban elengedhetetlen szükséges, hogy helyzetbe hozzuk őket, és nem csupán tehetetlen áldozatokként viszonyuljunk hozzájuk. Ennek feltétele, hogy a hajléktalanok és a társadalom más csoportjai közeledjenek egymáshoz, és nem a sztereotípiákon keresztül tekintsenek egymásra.


Keresés:
Kulcsszó:
lejárt hírek között is
2010. július
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  


Impresszum